Itthonrol napsutestben, ott meg esoben, felhosen hideg szellel belelt varosnezes…
A repules megint kesessel indult, ugyhogy eldontottuk hogy ez egi jel, idenre felfuggesztjuk a tovabbi repkedest, ugyis lejart a klubtagsagunk, nekikezdunk a kek turanak. Na de most a kek mecsetrol van itt nagyban szó.
Szoval repules. A gepre felszallva a pilota ismet kozolte a legutobbi dumat, miszerint a gep navigacios egyseget cserelni kellett, vagyis ropke fel ora kesessel indultunk. Na a navi csereje olyan jol sikerult, hogy a masfel oras uton hozott 20 percet a kesesbol, igy mindossze 10 perc csuszassal estunk be az isztambuli SAW repterre. Szo szerint estunk, mert a pilota akkora satufeket nyomott ahogy a kerekek foldet ertek, hogy az utasok felkenodtek a szektamlakra.
A gépről gyorsan leszálltunk, és mivel csak az első ajtót nyitották, folyamatosan kellett kifelé haladnunk, hogy “a gép egyensúlya megmaradjon”. 😀
A reptérről kis tanakodás után a tömegközlekedés helyett a transzfer buszt választottuk 14TL-ért, ami bevitt a T… térre, ahol tényleg sok a beton és semmi extra nincs benne. Innen lesétáltunk a Galata hídig, ahol rácsodálkoztunk a horgászokra és átmentünk a szállodába.
A hotelban kicsit fura volt a fogadtatás, de szoba meg az egész épület nagyon szép volt. Egy rövid szusszanás után indultunk vissza a Galata hídhoz és felmentünk a Galata torony felé a nyüzsgő sétálóutcára, egész a kajálós negyedig ahol a magányos gitáros énekes bárok ontották a nyálzenét magukból. Ott fordultunk és már hulla fáradtan visszatámolyogtunk a kecóba aludni. Ja, de még megnéztünk pár siralom klippet a helyi nóta tévében.
Szombat reggel egy kiadós reggeli után felszaladtunk a Topkapi-ba megnézni a kilátást meg a festményeket a tökegyforma turbános nagy arcokról. A szerájt kihagytuk, mert nem tudtunk azonosulni a többnejűség mikéntjével. Meg így olcsóbb is volt és több idő maradt a Bazárra.
A szultános palota után ahonnét elég jó kilátás volt boszporuszra (tudták ezek hova kell felhúzni a kecót), átsétáltunk a Kék Mecsethez ahova a helyi imádkozó népek miatt nem tudtunk bemenni. Persze nem gond, hogy nálunk a vendég az első, de ha mi vagyunk a vendégek, akkor meg a helyieknek áll a zászló, na de mindegy, hagytuk őket tisztelegni a vallásuk előtt. És továbbáltunk a sokkal izgalmasabbnak ígérkező Grand Bazaar felé.
Útközben meghallgatunk egy imát a kismilló utcai hangszóróból, leráztunk vagy 40 éttermi elfogó vadászt és beleolvadtunk a Bazárban hömpölygő tömegbe. Na hát hogy itt mennyi csetresz, bizbasz meg haszontalan kacat van, ez elképesztő. De hogy ebből nekünk repülőgépes-hátizsákos túristáknak miért éppen és kizárólag csak a 40+ négyzetméteres kézzel szőtt szőnyeget ajánlgatták az rejtély. Se egy bőrkabát, egy sapka, nyaklánc vagy műanyag poháralátét, csak szőnyeg a nappaliba. Ezek is dilisek, nemcsak a “brittek”.
A bazársor után belevetettük magunkat a kis utcákba, hömpölygő tömeg, árusok, üres boltok, ordibálás, szemét, színek-szagok-illatok kavalkádja, egyszóval… sajátos. A gyors utcai kajálás után, konkrétan egy szemétkupac közepén elfogyasztott halas szendvics és döner után visszaandalogtunk a hotelba és aludtunk egy nagyot.
Este aztán megint felmentünk a palotákhoz, hogy megnézzük kivilágítva is, a szállásra vissza pedig rövidített úton mentünk, így eltölthettünk egy röpke órát és pár kilómétert a totálisan kihalt, horrorfilmbe illő utcákon a viharos szeles ajtó és minden lígő-lógót csapkodó időben, ami így, hogy láttuk pár órával korábban ugyanitt az irdatlan tömeget, hát eléggé ijesztően hatott.
Másnap ismét egy jó kis reggelivel kezdtünk. Pár helyi sajátosságot megkóstoltunk, pl. a fura kávét, mégfurább teát, a péksüti viszont nagyon finom volt. Meg a rózsalekvár is.
A reptér felé Galata torony felé mentünk, végignéztük ahogy ébredezik a város, megint megnéztük a vicces villamost, és bazi gyorsan kiértünk a reptérre. Ezúttal a Boszporusz hídon át.
A repüléssel ezúttal nem volt semmi gond, sőt a nem egészen kétórás úton a pilóta és a melegfront több mint fél órát hozott. Még jó hogy nem kellett fuvarra várnunk.
A pilóta és a légikisérők végigpoénkodták az utat, majd a leszállás és leparkolás után a gép hangszóróiból felcsendült a mobilról bejátszott nagyszerű Korda sláger a “Reptér”. Hát én ilyent még nem láttam hogy a leszálló utasok a harsány röhögéstől botladozva próbálják meg elhagyni a gépet. Köszönjük a legénységnek, ez tényleg egy élmény volt. 😀