Első nap
2011.9.05.
Tegnap délután érkeztünk, a bőröndök majdnem olyan nehezek voltak mint a rodoszi szörftúrán, bár azt a kínlódást űberelni nem lehet.
Végigbuszoztunk a tengerparton délre egy megállóval bazi melegben. A közelkeleti klasszik elfüggönyözött (arab-klíma) buszból szépen végignéztük a tengerparti szállodasor ritmikáját, tá-ti-ti-tá (szemét-szálloda-szálloda-szemét). Nem pörgik túl a szemétszállítást. Talán mert sok értelme nem is lenne, a szél széthordaná a szeméttelepről, akkor meg minek gyűjtsék össze.
Egy gyors megálló az egyik romos faluban a kisközértnél. Mindenhol befejezetlen épületek, por, meleg és szemét. Mint egy bazi nagy építkezés közepén, ahol csak a bontásig jutottak és ott megakadt a lemezjátszó. A fosóshányós rémhírek miatt a kisboltban nem nagyon mertünk venni semmit.
Délutánra megérkeztünk a hajóhoz, ami egy meseszép szállodaváros kikötőjében dekkolt. Hát elég exkluzív látvány volt. Nagy élmény volt levenni a papucsot (arab lakásba nem illik cipőben lenni, márpedig a kiszolgálószemélyzet itt lakik a hajón) és egy hétre a sarokba tenni. Este sétáltunk egyet a totálisan kihalt kisértet luxusszállodavárosban. Néha egy-egy bolt előtt elsétálva dőlt ki a hideg a nyitott ajtón a csúcsrajáratott klímából. Reggel kihasználva a wifi utolsó perceit visszanéztünk a part felé és elindultunk a túrára.
Első merülés 10:00
Az első út a kikötőből elég rövid volt, hamar megérkeztünk egy közeli kis öbölbe. Itt már azért volt izgalom.
Eligazítás után két csapatra oszlunk és jöhet a checkdive. A terep könnyű, a víz sima és épp olyan meleg mint a levegő. A hajóról ugrunk a vízbe, lassan ereszkedünk lefelé, minden működik és kézre áll. Egyedül a maszk párásodik jobban mint szeretném, pedig lenne mit nézni. Azért így is volt pár tűzhal, kőhal, lionfish és rengeteg mindenféle színes hal. Kis kör után vissza a hajóhoz, kötélbe kapaszkodás aztán fel.
Első nap délután 14:00
A délutáni merülés már zodiak-ból megy hogy az öböl kicsit távolabbi részét meg tudjuk nézni. Negatívot kellene merülni, de ez így elsőre nem megy, mert a kicsit hullámos víz visszadob a felszínre. Elindulunk le 10 m-re, megnézünk egy korallkertet sok színes hallal, aztán kiúszunk a nagy homokos tisztás fölé. Itt hosszan megyünk és közben látunk két ráját. A többiek egy kicsi cápát és trombitahalat is észrevettek, nekem ez nincs meg, mert párásodik a maszk. Hosszú úszás következik vissza a hajóig, itt kis megálló és fel a fedélzetre.
Első éjszakai 19:00
Életem első éjszakai merülése. Para van. Nem kicsi, hanem böszme nagy para. Az erdőben is félek a sötétben egyedül nemhogy itt, és oké hogy itt többen vagyunk, de azért ez mégiscsak egy bazinagy tenger, bazi sötéttel, egy csomó úszkáló ismeretlen és mellesleg gyilkos izével van teli. Szóval para van. Zolee ad két lámpát (neki van vagy tíz), aztán nekimegyünk a sötétségnek. Hát lent gyorsan eloszlik a félelem, sok szépet látunk, egész más mint nappal. Most végre élvezhetem a látványt, mert nem párásodik a maszkom. A lámpa nagyon jó, mert a közepén pontszerűen koncentrálódik a fény, így jól látszik amire rácélzok vele. Sok vadászó lionfish-t látunk, rengeteg kis hal ami éjjel is uszkál, meglátunk egy ráját is, ami érdekes, mert sokszor még nappal is kihívás ilyent észrevenni.Visszafelé pedig látunk egy murénát amint a úszkál a homok felett, pedig ez sem egy mindennapos látvány, a muréna normál esetben a kis barlangjából ugat kifelé mint egy lusta, mérges kutya.
Jól néznek ki a világító búvárok, ahogy a sötétben hadonásznak a lézerkardjaikkal. Ezúttal Asis a vezető.
A hajó alatt megállunk egy rövid időre, eddig minden oké, de itt kis émelygés jön elő, úgyhogy jól esik feljönni. A vacsora nem is nagyon csúszik. Kellett volna hozni pálinkát. 🙂
Második nap
2011.9.06.
Délelőtti merülés 10:30
small bro
Éjszaka erős hullámzásban hajózás a Brothers szigetekhez. Hajnalban kikötés, az első merülésre nem akarok menni, korán van még. Később kiderül hogy nem is mehetünk (a két kezdő) mert áramlásos és mély. Cápát keresnek. Állítólag mintha láttak volna, de hiszi a piszi. A délelőtti hajóról beugrós, easy dive, függőleges korallfal mellett úszunk, rengeteg a trombitahal és valami nagyok kint a kékben. A maszk jó, nagyon színes minden, rengeteg apró hallal és legyezőkorallokkal. Fordulás egy pici szikla alagúton keresztül, először viccesnek gondolom, de amikor odaütődik a palack a sziklához, rögtön becsusszan a csoki a gatyába. Visszafelé beleúszunk egy kis piros halrajba, jön mellettem egy trombitahal, közel pár hatalmas napóleonhal és barracuda. Áramláskötélnél föl és ki a hajóra.
Délutáni merülés
Harmadik nap
Délelőtti merülés
Délutáni merülés
Késő délután
Negyedik nap
2011 9 08 10:30
Délelőtt zodiakból roncsmerülés. Negatív ugrás, már sima ügy. Most nem megyünk be csak a száját nézzük meg. Ellibegünk a korallfal előtt, bohóchal meg sok színes dolog. Napóleonhal aztán egy hatalmas papagájhal, ez nagyon közel jön, üldöz is egy darabon. Kicsit kifelé úszás és kékben lebegés aztán ki a zodiakba.
2011 9 08 15:00
Big bro
Keso delutan
Bigbro
Ötödik nap
6:00 Elphinstone
Naplemente nezes kozben delfinek, ejszaka sima hajout a kovetkezo helyszinre. Reggeli mely merules zodiacbol. Le majdnem negyvenre, kis aramlas, es megint latunk capat ha csak messzirol is. Aramlassal szemben eroteljes uszas vissza a szelarnyekba aztan a korallfal mellett huszon ellebegunk a szines halozonben. Sajnos valakik alank usznak ezert keveset latunk a bubiktol. Ki a kekbe es zodiaccal vissza.
10:00
Pihenés közben cápát látunk a hajóról és teknőst. Briefing után zenére öltözés, valamiért nagyon pezseg a hangulat. Egyszercsak Sanad cápát kiált. Lerohan mindenki és tényleg ott köröz hátul a hajó mögött. Villámgyors öltözés, cross-check és be a vízbe a cápa mellé. Még jó hogy nem ugrott senki a hátára szegénynek. Tíz percig ott úszik közöttünk, elképesztő látvány ilyen közelről. És nagyon para amikor váratlanul felénk fordul. Rögtön beúszom a csoport közepébe. De aztán lassan megfordul és eltűnik. Mi megyünk a fal felé és jó hosszan megnézzük. Most már szokásosan színes, de megunhatatlan. Fordulás és vissza, Asis a nyakamba ül, látszik hogy jó kedve van mindenkinek, aztán megyünk fel a hajóra. Ez megint felejthetetlen!
14:00
Easy dive a hajorol. Hat kilo olommal is ugyanugy mukodik minden. Szokasos szines kohallal, napoleonhallal, lionfish, bohochal, murenak, sok szines korall. Aztan jon szembe a teknos. Jo fej, nem fel egyaltalan. Sodrodunk lassan tovabb, a zatony teteje nagyon szep. Pihi kozvetlenul a korallok felett kozben megint jon a teknos. Fel a zodiakba es vissza a hajora.
19:00
Shab masha alam
Ejszakai merules. Nincs tul sok latnivalo. Nehany halraj, bohochal es ket murena. A halszhajo roncs kicsit para es szemetes, de egy feher szirticapa kolyok kering korulotte. A roncs utan lampaoltas es legyezes es vilagito plankton nezes. Vicces. A korallkupacok kozott vissza a hajora.
Hatodik nap
2011 9 10 5:30
A briefing közben delfinek a hajó mellett. Izgatott mindenki, öltözés közben is ott köröznek de számomra érthetetlen módon mégsem helyben merülünk hanem a közeli korallkertnél. Zodiakból negatív ugrás, le 15 m-re a csodaszép korallhegyek közé, kis barlangok útvesztők, nagyon tetszik hely. Aztán egyszercsak megjelenik a hat delfin. Utánunk jöttek. Közénk úsznak, táncolnak és … hmmm … szexelnek. Tiszta National Geographic. 🙂 Több mint fél órát játszunk velük, aztán ki a zodiakba és vissza a hajóra. Elképesztő élmény!!! A legszebb állatok a földön. A cápás merülés a közelébe sem ér. Levetkőzés után sznorival vissza a vízbe, nagyon jó idő van, muszály strandolni. Erre megint megjelennek a delfinek és újabb órát úszunk velük. Priceless. Ezért az egyetlen délelőttért önmagában megérte eljönni!
Aznap már nem merülünk többet, jöhet a várakozás. Kicsivel később a kikötőben még úszunk egyet, találunk is egy apró korallgombócot sok apró hallal és hát a muréna innét sem hiányozhat.
Este a hajó legénysége megkapja a baksist, felvesszük a papucsot, kicuccolunk a buszra és egy jó hosszú éjszakai buszozás után Hurghadában felszállunk a hajnali repülőre.

































































